Előfordul, hogy Isten
bennünket küld oda aratni, ahol mások lazították fel a
földet, vetették el a
magot, öntöztek. Megesik ugyan, persze csak ritkán, hogy
ugyanaz a munkás ás,
vet, öntöz és arat is egy területen, de ez egyáltalán nem
szabály. Gyors
tempójú, modern világunkban az emberek rövid idő alatt belépnek
a befolyás körébe,
majd el is távoznak onnan, tehát készen kell állnunk
arra, hogy a mások
által elkezdett evangelizációs munkára építsünk.
Olvassuk
el Jn 4:35-41 szakaszát! Általában a keresztény fejlődésében
fontosnak
tartjuk az aratás idejét. Mit találunk viszont az iménti versekben
arról,
hogy együtt kell örülnünk mindazokkal, akik ehhez menet
közben
valamivel hozzájárultak?
Általában az
aratásról beszélve meghatározunk egy bizonyos évszakot, amikor
megérik a termény a
betakarításra. A legtöbb termény esetében meg
tudjuk nevezni az
aratás időszakát. Lelki téren viszont nincs ilyen állandó
aratási idő. Jézus
erre utal Jn 4:35 versében. A földművelésben használatos
kifejezéssel élve:
meglehet, az aratás ideje még négy hónap múlva köszönt
be, de állandóan
vannak, akik hajlandóak elfogadni Jézust, így egy rész mindig
aratásra érett.
Jákób kútjánál Jézus
elvetette az evangélium magvát a samaritánus
asszony szívébe, aki
azután tovább hintette a magot Sikár lakói között, ezért
a samaritánusok az „éretlen
gabonamezők” mellett haladtak el Jézus felé.
Az Úr bennünket is
arra bátorít, mint egykor a tanítványokat, hogy álljunk
készen aratni a világ
folyamatosan beérő mezején.
2Pt
3:9 alapján vajon miért tartja olyan fontosnak az Úr, hogy a munkások
valóban
végezzék az aratást?
Istenünk az emberiség
iránti nagy szeretete és könyörülete miatt kívánja, hogy
a munkások kimenjenek
a „mezőre” (Mt 9:36-38). A világ mai állapotára gondolva
azt látjuk, hogy az
aratnivaló rengeteg, miközben kevés a munkás. Jézus
meghagyta a
tanítványainak: imádkozzanak, hogy menjenek munkások az
aratásba. Ha mi, a
mai tanítványok imádkozunk a munkásokért, a Szentlélek
utat nyit számunkra,
hogy meg tudjuk tenni, amire elhívott.
Gondoljunk
vissza az elmúlt néhány napra! Mennyi lehetőségünk
adódott
a hitünkről való bizonyságtételre, arra hogy elvessünk
néhány
magot, amelyek egy nap majd megérnek az aratásra? Az
adódó
alkalmak közül mennyivel éltünk? Mennyi mellett mentünk el?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése