VENDÉGSZERETET

Az emberek Krisztushoz vezetésével kapcsolatban szokták elmondani: „általában nem arra figyelnek, amit tudunk, amíg meg nem győződnek arról, hogy mennyire törődünk velük.” Taníthatunk, prédikálhatunk amennyit csak akarunk, de ha az emberek azt érzik, hogy félreértik, nem szeretik és nem fogadják el őket, ez komolyan gyengíti a bizonyságtételünket, még akkor is, ha az igehirdetésünk a legékesebben szól, a legésszerűbb és a legigazabb a tanításunk.

Így jutunk el a vendégszeretet kérdéséhez. A vendégszeretethez hozzátartozik az emberek elfogadása, köszöntése, a nyíltság, a törődés, a nagylelkűség, a kedvesség és a barátságosság. E tulajdonságoknak egyaránt jellemezniük kell a keresztények egymás közti kapcsolatát és azt is, ahogy azokhoz viszonyulnak, akik még nem hallottak az Úrról.

Olvassuk el az ördöngös meggyógyításának történetét Mk 5:1-19 részében! Mit mondott ennek az embernek Jézus, szintén arra az elvre mutatva, hogy a barátok jobban meghallgatják, ha az evangéliumról beszélünk nekik? Hogyan tanulhatjuk meg ezt az elvet alkalmazni a saját bizonyságtételünkben és szolgálatunkban?

Jézus utasíthatta volna ezt a férfit, hogy menjen vissza a városba, ahol élt és beszéljen mindenkinek a gyógyulásáról. Az Úr azonban kifejezetten a barátaihoz küldte. Ez is kiemeli, hogy azok fogadják a legjobban, amit Isten szeretetéről, kegyelméről és szabadításáról akarunk mondani, akikkel már kapcsolatban állunk. Ők azután továbbadják a barátaiknak a tőlünk hallott izgalmas hírt, így terjed az evangélium üzenete.

E folyamat szempontjából igen fontos, hogy legyenek barátaink a gyülekezet körén kívül is. Természetesen sokan a munkahelyükön tesznek szert ismerősökre. Az ismerős nem tekinthető közeli barátnak, de válhat baráttá a vendégszeretet evangelizációjának hatására – ami a vendégszerető életmódból természetesen adódhat. Úgy is mondhatjuk, hogy a vendégszeretet evangelizációja nem alkalmankénti esemény, inkább egy életformának tekinthető (lásd még Lk 14:12-14).

Mit tehetnénk azért, hogy még vendégszeretőbbek legyünk? Hogyan tanulhatunk meg készségesebben adni a miénkből azoknak is, akiknek még hallani kell az Úrról?